“Valencia (katalánul València) Spanyolország harmadik legnagyobb városa, egyben Valencia autonóm közösség és Valencia tartomány székhelye.” (Wikipedia).
Volt szerencsém egy fél napot eltölteni Valenciában. Sajnos, csak az L’Oceanograficot, az Operaházat vagy mit és a közvetlen közelében levő modern építményeket sikerült megnézni (L’Hemisferic, Museo de Ciences Principe Felipe, vagyis a Tudomány Múzeuma és félig medig a L’Umbracle-t, mert egyik része le volt zárva.) Az idő nem engedte, de így is felejthetetlen élmény volt. Ha még a közelébe kerülök (és miért ne?) biztos több időt fogok ebben a városban eltölteni.
A Valenciai L’Oceanografic egyszerűen hatalmas. 47 euróba került kettőnknek a belépő, de azonnal feltűnt, hogy így szezonon kívül éves jegyet lehet venni… Gondolom az ottaniaknak megéri, sőt, akár annak is aki ritkábban jut arra, mivel az éves belépő fejenként 21 euró volt…
Már a Valenciába való jutásunk is egészen kalandosnak indult, ugyanis reggel “korán” kilenckor kizavartak az ágyból, hogy juj baj van, a barátunk akinél laktunk valami papírok nélkül maradt Valenciában így oda kell vinnünk a feleségét, mivel a férj ugye kocsival ment, de vissza nem tud jönni, mert ott a kamion körül kell intéznie ezt meg azt. Szóval fuccsoltak a “reggel korán megyünk, hogy legyen időnk szétnézni” című projektnek.
Camion Azul
Végül is reggel korán már mentünk is, beülhettem a “camion azul”-ba, oszt még mentem is a barátunkkal pár kilométert… és elképesztő volt egy kamionból “lenézni” a kiskocsikat. Megszeppentem és kissé megijedtem, milyen pindurka kicsik a személygépkocsik ezen hatalmas vasalókhoz képest. Ezentúl kétségkívül sokkal jobban fogom tisztelni a kamionokat…Ja.. és a Helló Kitty-s táskám is nagyon jól nézett ki a kamionba 
Ezt csak elmondtam, mert kamionos barátunknak javasoltam, hogy szerezzen már be ő is egy ilyen rózsaszín macskás táskát mert nézd milyen jól mutat az ablakba és szinte elkezdett kergetni ott a parkolóban
Ezután hazahoztuk a feleséget, letettük és elindultunk vissza Valenciába. Megint “vitánk” volt a GPS-el, fura helyeken vitt de csak rendes volt, mert ahogy a városba értünk, az L’Oceanograficot és a mellette levő érdekes modern épületeket pillantottuk meg. Úgy látszik mégsem olyan hülye mint aminek látszik, de azért lévén női hangja, jobb ha az ember nem bízza el magát.
Valenciában elsőre messziről néztük meg az építményeket, mert egy keveset még kellett menni míg szabad parkolót kaptunk. Ezután elsétáltunk és messziről szépen lassan közeledtünk az építményekhez. Az első a híd volt, ami meglepett, ugyanis felfüggesztése csak középen volt, hatalmas sodronyokkal, amellett gyalogosoknak járda és bicikliseknek biciklis út (hülyén is nézett volna ki, ha gyalogosoknak van a biciklis út és bicikliseknek a járda de na…) kétoldalt meg a kocsik közlekedtek. A híd tartó rúdja meg az “égig érő paszulyfát” juttatta eszembe. Nem tudom miért de ha azt juttatta akkor nem mondhatom, hogy a paszulykarót ugyebár…
Ezután az L’Oceanografic fele vettük az utunkat, ahol mindenféle vízi élőlényt bámultunk meg. Sajnos itt a fényviszonyok gyengék voltak, blitzt nem volt szabad használni, és az állatok voltak olyan turpisak, hogy gyorsabban úsztak mintsem normális felvételt lehetett volna csinálni velük. Volt ott hatalmas cápa, laposhal, formátlan hold hal, meg rajokba kisebb nagyobb jövő menő halak, mind egy vízben, szépen barátságban egymással. Törtem is a fejem, hogyan “oldják meg”, hogy a cápa ne egye meg a kollégákat és csak arra az egyre tudtam gondolni, biztos dugig tömik kajával… Nem is volt sovány egyik sem
Majdnem elfelejtettem… hülye szerencsénk volt, ugyanis miután megváltottuk a jegyet, egy térképet nézegettünk, és a logikai sorrend érdekében úgy döntöttük, elkezdjük egyik végében és szépen mindent sorra nézünk amire futja. Így a delfinekkel kezdtük és láss csodát egy jó 20-25 perces delfin showt volt szerencsénk megnézni.
Természetesen közel mentem a medencéhez, és meglepődve láttam, hogy a medence az sokkal mélyebb mint kezdetben gondoltam volna. Olyan 3-4 emeletnyi mélységre saccoltam, amikor láttam mennyire mennek le a delfinek. 20-25 méter mély tutira van. Ami elsőre eszembe jutott, hogy szegény állatok, fogságban élik le az életüket… Valahol ez negatívum ugye, de utána látva a “showt” egészen úgy nézett ki az állatok élvezik a produkciót.
Volt egy delfin, amelyik icipicit kisebb volt mint a többi, és mindent sokkal nagyobb elánnal csinált mint a társai. Azok se unták vagy hasonló, de ez olyan “party delfin” kellett legyen mert mikor “táncoltak”, rázták a fejüket teljesen olyan volt mint egy bevadult nagyon vidám rocker, épp csak a hosszú haj hiányzott róla.
Továbbá a delfinekkel dolgozó emberek arckifejezése lepett meg: egytől egyig mosolyogtak, és a mosolyuk nem a közönségnek szólt. Annyira valódi volt, végig kacagtak, nevettek, vigyorogtak. És kint nem is volt olyan nagyon fürdibürdire ingerlő meleg sem… De megható volt nézni ahogyan dolgoznak az állatokkal, és mindvégig vidámak.
A produkció után három négy órát bandukoltunk fel le az óriási akváriumok között, körül. Lehet, hogy egy éves jegyet megvéve valamennyire unalmas lenne, de időnként elnézni és megcsodálni ezeket a vízi lényeket jó lenne. Még akkor is ha tudja az ember, hogy mesterséges körülmények között élnek ők ott.
A valenciai L’Oceanografic állítólag egyike a legnagyobbaknak Európából, minden esetre megérte azt a 47 eurót a belépőre(2 személyre). Olyannyira, hogy egy-egy csuprot is vettünk magunknak, ami még 7.5 euróba került per darab! De jól van ez így.
Ezután moziba akartunk menni, természetesen a L’Hemisferic-be, ugyanis ez egy különleges 3D mozi, ahol szinte hanyatt fekve nézi az ember a filmet, állítólag nagyon érdekes élmény, de erre már nem volt idő. A Tudományok múzeumára (Museo de Ciences Principe Felipe) már nem is fájt a fogunk, ugyanis ott is jó, ha az ember bőven tud bámulni és nem kell végigrohanjon a bemutatásra, kipróbálásra szánt darabok között. Itt apukám biztos remekül érezné magát, ugyanis ő nagyon szereti a ilyeneket de tutira mi sem unatkoztunk volna.
Rengeteg fotót készítettem az Operaházról, egyszerűen lenyűgöző ennek az épületnek a formája. Csak néztem és nem értettem, hogy nem dől el, hogy nem esik össze és mi tartja egyben.
Kicsit bosszantó volt, hogy az egyetlen ingyenes, a L’Umbracle csak egy nagyon kicsi részét tudtuk megnézni, ugyanis sacc per kb itt valamiféle felújítási, karbantartási munkálatokat végeztek. Kintről elég jól látszik minden, de mégsem ugyanaz mint végigsétálni a fák, növények alatt.
Már este lett mire a kocsihoz értünk és bevallom egy ideig csak csendben ültünk és néztünk ki a fejünkből. Kedvesem megvigasztalt, hogy még tiszta szerencse, hogy nem jutottunk be például a 3D moziba , így hamarosan “kénytelenek” leszünk visszatérni és ezen “adósságát” rendeznie, hiszen megígérte nekem a 3D mozit!!!
Bosszant, hogy nem volt elég idő erre, de valahol vigasztal, hogy egyszer majd csak elmegyek és megnézem a város állítólag nagyon szép történelmi központját is.
Valencia nem olyan nagyon híres mint turisztikai látványosságokkal teletűzdelt város, de itt is vannak csodaszép dolgok. És nem csak modernek, hanem régiek. Sajnos ezeket most nem sikerült megnézni, pedig nagyon szerettem volna egyet sétálni.
