Tegnap elindultunk a Monostor fele, egy barátunkat meglátogatni. Ha már arra jártunk, beszaladtunk a Kauflandba, venni egy két apróságot. Befele menet egy termetes asszony állt, papÃrokkal a kezébe, és kéregetett valami betegnek természetesen. Mellette egy félszemű illetÅ‘ állt. (A cÃm meg véletlen sikerült pont ilyenre, mert a szemtelenségük nem fizikai értelemben értendÅ‘. )
Befele menet megkérdi, ha nem akarok segÃteni rajta, mire válaszoltam, hogy nem. Ezzel el is felejtettem volna az ügyet, mert ha Å‘k Ãgy próbálnak összeszedni pénzt és sikerül is nekik, hát akkor legyen jó nekik. Annyit tudok, hogy valami kÅ‘kemény szÃvem lehet, mert nagyon ritka esetben adományoztam ilyen utcai koldusoknak, nem tartom az én felelÅ‘sségemnek megoldani az Å‘ gondjukat, Ãgy nem hat meg a kéregetésük sem. Meg aztán az esetek nagy része hamis, jobban él mint én…
Mikor jövök kifele, gondolom még emlékezhetett rám, mivel nem idÅ‘ztünk sokat, szemtelenül elém áll, hogy NA AKKOR MOST segÃtek neki? Mondom NEM. Mert az ilyen már idegesÃt.
Persze megnézett gyülölködő szemekkel, de ezzel ugye nem fog meghatni. Az ember aki mellette állt, aki betegnek nézett ki, az csak álldogált alázatosan, de a fehérnép aki koldult az már a pofokat kérte szinte.
Jó, megállok a bolt elÅ‘tt, várom mÃg a kedves párom visszament egy üveg sört venni, és közben bámészkodok. Jobbra balra, fel le, néha koldusékra, néha a bevásárló szekereket néztem, amolyan bámultam ki a fejembÅ‘l módra kapcsoltam.. mire egyszer csak véletlen rájuk néztem és a kolduló nÅ‘ felháborodva kezdett nekem pattogni, hogy mit nézem Å‘ket…
Na igen… biztos valami bűzlött körülötte és nem volt teljesen “legitim” a koldulása. Ja és tÃz perc alatt egy ember adott nekik 5 lejt. TÃz “áldozatot” szedjen magának és máris ott van a napi 50 lej. Az a hónap minden napjára számolva havi 1500 lej. Naná, hogy megéri koldulni…
