Valójában a stressz egy jó dolog. Persze akkor ha megfelelÅ‘ mértékkel van adagolva. Mint olyan, mindenbÅ‘l megárt a sok, Ãgy a stresszbÅ‘l is, de kis mértékkel kimondottan vérpezsdÃtÅ‘ hatású tud lenni. Most megálltam. Valami reggel 9-tÅ‘l pörgök, úgy forog az agyam, hogy ritkaság, ha hétköznapokon Ãgy dolgoznék, akkor már rég milliomos lennék… vagy inkább idegroncs.
Megálltam, mert elgondolkoztam, hogy ejsze ilyen lehet sokaknak az élete. És hogy ezt mennyire nem szeretném állandó jelleggel magamnak. De most kimondottan jól esett, és azt is tudom már, hogy az agyam valamikor holnap ilyen tájt fogja elengedni magát egy nagyot fújni, kényelmesen hátra dőlni a kocsiban és élvezni a kilométereket.
Mert ma még intéznem kell egy csomó mindent. Számlákat rendeztem, emberekkel konzultáltam, kapkodtam jobbra balra, 2x elrontottam a megÃrni való számlát egymás után, felfelejtettem a mondanivalóm felét, közben azon is gondolkozom mit nem kéne itthon hagyni, mire van szükségünk, mi hol mikor miért.
De véges. Az én stresszem véges. Mikor elindultunk magam mögött hagyom a problémákat, mert … mÃg úton vagyok megoldani úgysem tudom tehát teljesen felesleges kÃnozni a szürkeállományomat. Mikor hazaérek majd kerül megoldás mindenre. Mindig kerül valami megoldás 
Érdekes, hogy a FONTOS dolgokat nem felejtem el… egyik ilyen az, hogy holnap akármekkora strapa legyen, én biza elmegyek egy aránylag közeli boltig, ahol nagyon finom tepertÅ‘s pogácsákat készÃtenek, és veszek. Meglepetésként az útra. Mert talán az a fontos, hogy élvezzük ezt az egész hercehurcát ami körülöttünk van. És ha a kellemes dolgokra nem jut idÅ‘ akkor valahol mi is a lényege az egésznek??
