Valójában a stressz egy jó dolog. Persze akkor ha megfelelő mértékkel van adagolva. Mint olyan, mindenből megárt a sok, így a stresszből is, de kis mértékkel kimondottan vérpezsdítő hatású tud lenni. Most megálltam. Valami reggel 9-től pörgök, úgy forog az agyam, hogy ritkaság, ha hétköznapokon így dolgoznék, akkor már rég milliomos lennék… vagy inkább idegroncs.
Megálltam, mert elgondolkoztam, hogy ejsze ilyen lehet sokaknak az élete. És hogy ezt mennyire nem szeretném állandó jelleggel magamnak. De most kimondottan jól esett, és azt is tudom már, hogy az agyam valamikor holnap ilyen tájt fogja elengedni magát egy nagyot fújni, kényelmesen hátra dőlni a kocsiban és élvezni a kilométereket.
Mert ma még intéznem kell egy csomó mindent. Számlákat rendeztem, emberekkel konzultáltam, kapkodtam jobbra balra, 2x elrontottam a megírni való számlát egymás után, felfelejtettem a mondanivalóm felét, közben azon is gondolkozom mit nem kéne itthon hagyni, mire van szükségünk, mi hol mikor miért.
De véges. Az én stresszem véges. Mikor elindultunk magam mögött hagyom a problémákat, mert … míg úton vagyok megoldani úgysem tudom tehát teljesen felesleges kínozni a szürkeállományomat. Mikor hazaérek majd kerül megoldás mindenre. Mindig kerül valami megoldás 
Érdekes, hogy a FONTOS dolgokat nem felejtem el… egyik ilyen az, hogy holnap akármekkora strapa legyen, én biza elmegyek egy aránylag közeli boltig, ahol nagyon finom tepertős pogácsákat készítenek, és veszek. Meglepetésként az útra. Mert talán az a fontos, hogy élvezzük ezt az egész hercehurcát ami körülöttünk van. És ha a kellemes dolgokra nem jut idő akkor valahol mi is a lényege az egésznek??
