FluidMoon

Ilyen is volt kérem szépen. Biza! A kedvesem 2x vitt Velencébe és ilyen dühös mint akkor még soha nem voltam. Nos nem a Velencébe mentelen hanem a velencei “fogadtatásra” ment fel a cukrom.

Történt ugyanis, hogy Olaszországba nyomtuk a pedált az autópályán mint süket a csengőt, haladtunk és ettük a kilométereket. Igen ám de ekkor fura démon szállt meg és kedveskedő hangon így szólt a kedvesemhez: gyere menjünk Velencébe tekeregni egyet! Hiszen itt van alig 20 kilométer letérő.

Kedvesem mosolyogva rám nézett, látta mennyire csillognak a szemeim és máris ráállt az alkura. Bepötyögtettem a GPS-be, hogy Velence, központ és tapsikolva vártam, hogy a majd 10 éve látott Velencét viszontlátom. Rá is tértünk a nagy hídra, ami valami 5 kilométer és a régi város fele vezet. Egy útkereszteződéshez értünk, ahol valami 10 különböző tábla állt, mindeniken legalább 4-5 utasítás, szövegek, utvonalak! Erre nem szabad, arra nem szabad, tutto directioni dudálnak hátulról menjünk arra ha arra kell, körforgalom és .. megtaláltuk magunkat a hídról kifele vezető úton! Megfordulni ugye meg nem lehet. Csak az út végén.

Na ekkor már ideges lettem. Még csak azért is visszafordultunk a híd végén, megint 5 kilométer, jaj de szép Velence és társai ábrándozások. A soktáblás útkeresztezÅ‘dés elé érve megállunk. Pont ott a közepén. Sehova se szabad menni! Csak a “tutto directione” az érvényes, ott valahol bukkanunk egy parkolóra, de ugye üres hely nincs. Na menjünk át a másikra, ripsz ropsz mit gondoltok hol találjuk magunkat??? Kifele az 5 kilométeres hídon!!!

Azt hittem a lapos gutta megüt, minden olaszt, fel meg leszármazottját elküldtem melegebb éghajlatra, összevissza nomád népekkel hasonlítottam össze és egyéb cifra metaforának nem nevezhető tücsköt bogarat kimondtam én! Hát nézze meg az ember!

Az történt ugyanis, hogy extra szezonban mentünk! Mit is kerestünk ott mint “turisták” a fene se tudja. A híd melletti parkolótól kezdve mindenhol építkezések és modernizálások folynak így szinte kizavartak minket a városból!  Kedvesem megállt a híd végén, kérdezte mi legyen… mert ugye mondtam, hogy a fene egye meg Velencét, látni se akarom. Menjünk e vissza harmadszor is??? Mire mondtam, hogy nem. Ha Velence ennyire nem akarja megmutatni magát, akkor menjünk tovább.

Rám is tört volna a sikítófrász ha netán egy kis séta kedvéért mondjuk tilosban kell parkolni, netán elviszik a kocsit és ott maradunk “pucér” fenékkel Velencében tél közepén… na keress ismerÅ‘st, hogy szedjen ki a csávából. Brr… Ráadásnak egy kutya is volt a kocsiban, amirÅ‘l azt se tudtam, hagyjuk ott arra az egy két órára, vagy tegyünk rá szájkosarat, zacsit a zsebbe és vigyük magunkkal??

Nos ennyi volt a romantikus Velencei tekergésünk… bár mondhatom, rendes a pasim, végül is 2x vitt Velencébe!  Nem semmi… és mindezt egy nap alatt. SÅ‘t egy óra alatt.

P.S. Rengeteg “nyomorék” és “fogyatékos” él Velencében. Hja, hogy nagy többségük csak “agyilag nyomorék”,  de minden fogyatékosoknak fenntartott parkoló tele volt, szebbnél szebb, jobbnál jobb autókkal. Ablakukban persze az igazolvány kibiggyesztve.  Nem ítélkezni akarok és tiszta szívembÅ‘l örvendek ha ott a fogyatékosoknak is jó kocsik jutnak, bárcsak itt is így lenne, de azért nem minden mesében tudok hinni én sem… Ott is vannak mocsok emberek  akik ezeket a helyeket szépen elfoglalják, kiteszik a cédulát és ugye milyen fasza csávók Å‘k, mert mindig van jó helyen parkolójuk. Nem kívánom, de azért ha egy ideig a saját bÅ‘rükön éreznék a fogyatékosok helyzetét, nem tennének ilyent!