Olvasom megint a transindexen, miszerint a kommunizmusban cenzúrázták a rajzfilmeket. Ajaja ez így is volt. De az is biztos, hogy bőven elég volt annyi rajzfilmet nézni. És a TV rabjai se voltunk azért a puszta tényért mert nem volt mit nézni benne… látom a mai gyerköcöket, rá vannak ragadva a képernyőre, nekik ez a szórakozás: nézik a TV-t vagy a monitort és számítógépeznek 4 évesen. Szomorú. A cenzurázás is szomorú. De ez is.
“a televízióműsorban. Nemsokára már a Folklórkincs (Tezaur folcloric) és Sakk című műsorok közé beszorított, alig negyedórás rajzfilm jutott a gyerekeknek. Hogy ebbe minél több animáció beleférjen, a szerkesztők kivágták a főcímeket. Ám nem csak az idő rövidsége okozott gondot: a cenzúra még a rajzfilmekbe is beleszólt.” (transindex)
hát NEM TUDOM… mennyire vágták ki, de én emlékszem a főcímekre, emlékszem a bőgő oroszlánra, sőt még arra az összeállításra is ahol a macska egyenként kiereszti a karmait majd felborzolja a farkát… azt hiszem itt érvénybe lép azon aranyszabály, hogy az emlékek idővel igencsak átalakulnak. Most teszik itt a szépet, hogy jaj a szerkesztők így oda meg vissza voltak a gyerekekért és kivágták a címeket… egy nagy frászt. Jött valami utasítás, ki kell vágni, erre kivágták…Max ennyi lehetett…
Lolek és Bolek nem tudom miért de úgy ugrik be nekem, hogy forradalom utáni rajzfilm. Tudja a fene miért. Na aztán meg volt a Sandi Bell, valamikor 89 után, azt hiszem ez volt az első sorozatos rajzfilm, a nagyszemű lánnyal, de többre nem emlékszem. Tudom, hogy néztem
Na de ezt a két mondatot
“Ceauşescu ötlete volt az is, hogy az eredetileg színes rajzfilmeket egytől egyig fekete-fehérben sugározzák. A diktátornak ugyanis nem tetszett, hogy egy színes felvételen látszottak a bőrén lévő foltok.” (transindex)
egyenesen BULLSHITTNEK, urbán legendának tartom. Én persze… Azért azt nem kéne elfelejteni, hogy a nagy színes televizió invázió ismételten 89 után történt, amikor is nagyon rövid idő alatt mindenki megszínestévésedett…. még hogy azért sugározták fekete fehérben, hogy ne látszodjanak a foltok!!! Aha… DE A RAJZFILMEKET ??? Hát tessék gondolkozni egy csöppet
melyik rajzfilmben látszott Ceauşescu foltja? Na kérem innen látszik, hogy szenzáció hajhász mondat ez is… woooowwww mondjunk valami nagyokat csak, hogy ne hallgassunk…
És maradok még mindig azon a véleményen… hogy ez a rengeteg reggeltől estig rajzfilm meg tv még rosszabb a gyerekeknek mint az a vasárnapi fél óra…




