A következő emailt kaptam
De jó!
“Június 2., 20 óra, Kolozsvári Diákművelődési Ház - nagyszínpad
Szervező: Ördögtérgye Egyesület
Jegyfoglalás: 0727 788 878 (7 lej, diákoknak 5 lej)
László Csaba és a Pipacsok Néptáncegyüttes produkciója
Paraszt dekameron
Táncos történetek a szerelemről és a házasságról
Nagy Olga Újabb paraszt dekameron gyűjteménye alapján
Rendezték: Dimény Levente és László Csaba
Zenéjét összeállította: Köllő Gergely
Szereplők: Bán Zita, Hajdó Réka, Kerekes Dalma, Fülöpné Mészáros Csilla, Lászlóné Bartha Anna Ildikó, Mátéfiné Dónáth Zita, Fülöp Domokos, Józsa Levente, László Szabolcs Zsolt, Mátéfi Csaba, Rácz Lajos, m.v., Váradi Károly
A világ furcsaságait, néha deviáns szokásait kritizálva az igaz szerelemről, csalfaságról, tehetetlenégről és telhetetlensé gről láthatunk példákat. A közvetített üzenet pedig az lehetne: jó az, hogy a tradicionális közösségek a maguk íratlan szabályaik szerint szerveződnek, elítélve, kigúnyolva a deviánst képesek fenntartani a közösség morális egyensúlyát. Nagy Olga Újabb paraszt dekameron című néprajzi gyűjteményes kötet anyagából építkezik az előadás, a történeteket úgy válogatva össze, szükség szerint a befejezésüket úgy alakítva, úgy lendítve tovább, hogy kerek egészet adjanak. Az előadás nyelvezete elsősorban az autentikus székelyföldi néptánc és népzene, de a történeteket színjáték valamint némafilm elemek és hatások teszik érthetőbbé.”




