Ma elég fura nap volt. Valahogy semmi sem akart úgy menni, ahogyan illett volna. Kifele tartottunk a cityből, a monostor végén a Cora felől a hídról akartunk lejönni. Több száz másik autóval egyetemben. Úgy tűnt mindenki pont akkor indult kifele a városból. Egyesek vásárolni, mások tekeregni, mi meg ide ki falura. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de adott pillanatban másodpercnyi figyelmetlenségem miatt koccanásos balesetet szenvedtünk. És itt jöttek a bonyodalmak….
Természetesen azonnal megálltunk, az előttünk levő kocsi egy taxi volt, kiszállt belőle a sofőr. Az első reakciója még normális volt, azonban amikor meglátta, hogy NEM TÖRTÉNT ABSZOLÚT SEMMI KÁR…ezután elkezdett figurázni. Mert a két kocsi ugye “összecuppant”, de törni nem tört semmi, horpadni nem horpadt be semmi, a számtábláján tényleg volt egy kis nyom, azt hiszem a miénknek egy csavar tartja a számtáblát és na az megnyomta az övét, illetve a a lökhárítóján még egy kis horzsolás látszott.
Itt a kép…minden ami piros, az amit én okoztam…
Nos ez volt a kár amit okoztunk. Természetesen, kellemetlen meg vannak emberek akiknek ez is nagy lelki traumát okoz… DE… amikor az ember szépen elkezdte nézni a következő “KÁROKAT” és hisztizni, hogy azonnal adjam oda a biztosítást, mert mekkora nagy kárt okoztam neki, hát nekem felment a cukrom és azt mondtam, hogy nem vazze… Mert a végén még felébredek, hogy a fél kocsit kicseréltetik a mi biztosításunkon, mert ugye “mekkora nagy bajt” okoztam.
A kocsi amúgy így nézett ki… pirossal bejelölve az általam okozott “kár”, zöld ami már eleve a kocsin volt és a jelek szerint úgy remélték, hogy kifizetjük nekik…
Namármost a legviccesebb az volt, amikor elkezdte az illető nagy hozzáértéssel ellenőrizni a stop lámpáját… mire már nem álltam meg, és megkérdeztem, hogy mutassa csak meg hol vannak a letört darabok és mégis hogyan ért fel a mi hegyes orrú kocsink olyan magasra.
Nem tágított. Adjam a biztosítást, mert akkora károkat okoztam, hogy jaj csak na. De azt mondtam, ne haragudjon, ez így egyszerűen nevetséges, nem adok semmi biztosítást amíg nem jön a rendőrség vagy mi nem megyünk oda. Fel is hívtuk rendőréket, első kérdés az volt, hogy van-e áldozat. Nincs… van e kár… nincs. Akkor meg mi van… mondom, az van, hogy az “áldozat” a nyakamba akar varrni olyasmit is amit nem követtem el. Jó… menjünk a rendőrségre.
Ok. Mondom az alaknak… vagy megy mindenki dolgára, vagy megyünk a rendőrségre, nekem időm vesztegetni van, neki meg elment a kliense, de az biztos, hogy csak úgy, nem adok semmiféle biztosítást. Mert tény, hogy meghorzsoltam a kocsit, de az összes törés mellett ez nem is látszott. Ne jöjjön nekem a mesékkel, mert ez vagy pénzt akart tőlem kiszedni, vagy a biztosításomon megjavítási a kocsiját…
El is mentünk a rendőrségre. Ahogy odaértünk, az illető már nem volt olyan biztos a dolgába. Nem tudom mit gondolhatott vagy sem, azt ellenben tudtam, hogy ha egy rendőr meglátja miért cirkuszol, hát olyan 0,000001 esélye van, hogy akár papírt kelljen kitölteni. Ezért én, aki mániákusaon szeretem a drága Audi 80-mat, se jutott volna eszembe “kártérítést” kérni, mivel nem volt jelen esetben kár!!!
Na de elmentünk rendőrségre. Ott azzal fogadtak, hogy várjunk szépen, az ember aki ezzel foglalkozik, az terepen van. Rendben ez is. Még mindig nekem több időm van mint neki… Várunk.
Adott pillanatban jön egy szimpatikus rendőr. Gondolom magamban próba szerencse, megkérdem az embert mi a teendő ebben az esetben. Meg is kérdeztem a rendőrt, ha nem tudna e kicsit egy két kérdésben segíteni, mert nem tudunk megegyezni. Nekem eszem ágában sincs ezért a biztosítást bevonni a dologba, az illető meg hevesen ragaszkodott, hogy de igen a biztosító kell fizessen…
A rendőr nagyon kedvesen válaszolt, ez meg ez a procedúra, így történik de menjünk nézzük meg az autót… Ki is mentünk. Megmutattunk minden karcolást, horzsolást amit mi okoztunk, plusz a számtáblán levő horpadást is… a rendőr majdnem elnevette magát.
A következőkkel zárta le a dolgot… fordítom: “menj ember és keress magadnak valami más áldozatot akivel megjavíttasd a kocsidat, mert ezzel nem fog neked senki se fizetni semmit”.
Persze amikor ott volt a rendőr is, már nem kezdte követelni sem a központi zárat, amely szerinte “ilyen esetekben elromlik” és a leütött stoplámpáját sem akarta már a nyakunkba varrni, mert még a hülye is látja, hogy a lefele menő, lapos orrú Xantia, egyszerűen képtelen megütni a Renalult Megane hátsó lámpáit… Mert nem ér fel odáig.
És akkor mit nyert az illető? Semmit. Elcseszett valami 2 órát a saját idejéből.
Az a bosszantó a dologban és ezért is háborodtam fel, mert a nyakamba akart varrni olyasmiket amit nyilvánvalóan nem én követtem el. Sacc per kb remélte, hogy a kocsinak nincs biztosítása, vagy nem fogok merni elmenni a rendőrségre és akkor netán kiszed feketén a zsebemből valamit, vagy valahogy mégis odaadom a biztosítást, és hátha vannak olyan hülyék, hogy kifizetnek neki valamiket.
Amikor a rendőr is megmondta neki ugyanazt: ezért senki semmit nem fog soha a büdös életben fizetni neki, és még fél napot el lehet ücsörögni a rendőrségen, feleslegesen, akkor behúzott farokkal beült a kocsiba és elment…
Érdekes, hogy még volt más koccanásos balesetem. Valami másfél évvel ezelőtt, megint belefutottam egy illetőbe, volt egy kicsi bumm, aztán kiszálltunk, megnézte az illető mi történt, semmi és még szinte fel sem ocsúdtam ő már el is ment tovább. A párom ezzel a kocsival beleszaladt egy másikba, kiszálltak, kezet fogtak, na lássuk mi a kár, ah két karcolás a lökhárítón, ah ok, jó utat, alász plajbász. Szilveszter előtt, jeges volt az út, a párom jött hazafele, a kocsi megcsúszott, nekiment az előtt levőnek, de mivel annak volt horogja, hát a nagy kár az ő kocsiján keletkezett. Azon is lett valami horzsolás, de az illető elment, nem érdekelte azt sem. Persze azoknak nem volt javítani valójuk a kocsin..
