A citynewson a cikket, miszerint napi 134 az Erdélyben, januárban 2010-ben felfüggesztett vagy megszüntetett cégek száma. És ez borzasztó. Ez a szám egyszerűen borzasztó. Amit nem értek, hogy ezen országban, hogyan történhet meg ez..Hiszen ez a 134 cég közül egynek másnak volt valami tevékenysége, egyik másik hozott valami pénzt az állami kasszának, meg kifizette egy két ember után a járadékokat, áfát és tessék, megszüntetik őket (az emberek) mert annyi a költség, hogy nem érdemes tartani.
A dolog persze nagyon komplex, sokan mondhatják, hogy szükséges volt erre a nagytakarításra, meg aki bírja marja, és ez így is van. Néha szükség van nagytakarításra, mert az a sok ezer cég között biztos voltak olyanok, amelyeket jó volt megszüntetni.
Amit nem tartok normálisnak, hogy az állam nem támogarja igazán a pici, kicsi és még kisebb vállalkozásokat. Mert egy kicsi, egy-két emberes cégnek is ugyanannyi papírmunkát kell lepakolnia, ugyanannyi helyre és hivatalba kell elmennie mindenféle deklarációkat leadogatni, és még azt is elvárnák, hogy “condica de prezenta”, meg mindenféle süket formanyomtatvány legyen, mint egy több ezer alkalmazottas cégnél. Egy két emberes cégekről beszélek, ahol egyszerűen nyilvánvaló, ha az ember nem jön dolgozni… Továbbá a mindenféle adókkal való súlytás is… már engedje meg a világ, de mint cég köteles vagy fizetni TV adót. Ez így hülyeség és kizsákmányolás, mert rengetegen NEM AZÉRT mennek dolgozni, hogy TV-t nézzenek… Már bocsánat… Aztán hiába van egy szemetes kukám, amibe eldobok 2 papír fecnit egy hét alatt, még anyit sem, de céges szemetet is kell fizetnem, havi 1 köbmétert, mert a szemetesek is ki kell szedjék valahonnan a zsebpénzt. Aztán jönnek a mindenféle egyebek, amelyeket nincs is kedvem felsorolni, meg a “forfetár” adó…
Szóval… passz… kinyírják a kis cégeket majd irgum burgum nyavalygunk, hogy nincs pénz, túl sok az öreg és túl sok a nyugdíj nekik, vegyük el, hátha hamarabb meghalnak. Mert valahogy így van ez…
Ahelyett, hogy megkönnyítenék, hadd kezdjen bele mindenfélébe boldog boldogtalan, ki tudja melyiknek sikerül, és szépen finoman fejjék a teheneket, neeeem üssük fejbe, vegyük el mindenét és aztán csak nézünk ki a fejünkből, hogy hát nincs mit megfejni…
Ezt nevezik valahol tudományosan: seggel gondolkozni…
na mindegy, én biza nem háborodok fel mások hülyeségein többet, mert árt a szápségemnek…és elfogult is vagyok,meg nem is tudok minden részletet és igazándiból nem is érdekel már miféle süketségeket hoznak ki. Mert valahol rájöttem… a farkastörvények mindig is uralkodtak, most is uralkodnak, és csak egy igazság van: hogy nincs igazság…