Na tegnap igazán becsületesen megijedtem. Élvezve, hogy még 15 napig vezethetek, kimentem ebbel a zöldbe. Egy nagyot jártunk, a “szokásos” helyen parkoltam le a kocsit. Vagyis máskor is hagytam ott, jóformán a kutya se jár arra (kivétel PrezLee kutya), meg én. Hatalmasat baktattunk a domboldalon, és már csak pár száz méter választott el a kocsitól mikor látom, hogy nem látom… Látom a kerítést ami mellett parkoltam, az utat pontosan felismertem, az oldalt, a betérőt, egyszerűen minden ott volt, a kocsi nem volt ott.
Kezdjem azzal, hogy a szívem megállt. De ott helyben és fél perc gondolkodás után kezdett el ismét verni. Ekkor már nagyon hevesen. Olyannyira, hogy megláttam a kocsit jönni az úton… atya ég… valaki rallyzott, hát nem mondom, hogy terveztem elé vetni magam… Neki is fogtam rohanni lefele a domb oldalon, szerencsére a kutya meg volt kötve, már csak néhány méter választott el, hogy az útra érjek és igyekezzek megállítani a kocsit, és visszaszerezni valahogy, mikor látom, hogy jéééé ez nem az én kocsim…
Na megyek, nagyon sietek tovább a hely fele ahol hagytam és nem láttam, egyre jobban bizonyosodott be, hogy biza a kocsi nincs ott… A térdem rogyadozni kezdett, a lábaimat alig tudtam tenni egyiket a másik elé, és már a kezem a telefon körül kezdett matatni, hogy hívjam a rendőrséget…
Ekkor megláttam… A kocsi ott volt a helyén, egyszerűen lévén elég alacsony, abból a szögből ahonnan közelítettem meg, nem látszott. Mind nyújtogathattam a nyakamat,mert egy icike picike (nincs fél méternyi) bucka szerűség pont eltakarta az autót. Hát bevallom minden bajom arra a napra elmúlt csak beültem az autóba és megsimogattam.
Nagyon megijedtem.
