Valami 2, vagy talán 3 éve nem beszéltem az illető volt klienssel. Erre a napokban felhívott. Hogy jaj, “csak én tudnám az ő nagy hatalmas életbevágóan fontos problémáját megoldani”. Látjátok ugye? SENKI MÁS nincs ebben a hatalmas városban csak én 
…
Hízott is a májam rendesen… de csak úgy negyed percig hagytam magamnak ezt a luxust, na meg neki is, hogy azt gondolja ezekkel az üres mézes mázas szavakkal belerángat valamibe… Ugyanis még régebben már megmondtam és kijelentettem neki is, mindenféle harag nélkül, hogy bocs, de ezzel NEM FOGLALKOZOM. Akkortól nem foglalkozom.
Ezután valami 10 perc vinnyogás következett a telefonba, hogy jaj szegény ő így meg úgy, akkor most mihez kezdjen. Nem tudom. És bevallom őszintén nem is érdekel. Nem az én problémám, hogy megoldást találjak. Nem fogok ajánlani senkit sem, és ahogy az ilyen típusú, maradjunk annál, hogy eléggé mindennapos, semmi extra és nem “csak én tudom egyedül az egész városban megoldani” típusú problémáit az elmúlt 2 vagy három évben valahogy megoldotta… Biztos most összeveszett azokkal, gondolta előkap
Nos nem. Akkor, annak idején komolyan végiggondoltam, hogy nekem nem éri meg többet azzal a munkakörrel foglalkozni. Ezért abbahagytam. S azt már megtanultam, hogy ha hiába vannak ilyen kísértések (mert baromi jól fizetett volna), nem szabad belemenni. Mert mintha ki lenne számítva, hogy ilyenkor üt be valami és kegyetlenül odavág nekem, amiért az adott szavam ellen cselekedtem.
Így kitartottam azon ötletem mellett, hogy sajnálom, de mégis valaki más fogja megoldani Ellenben, bevallom büszke voltam arra, hogy ennyi idő után is elégedett az akkori munkámmal. Ha nem lett volna, nem hív fel, sőt a telefonszámom se tartogatja mostanáig.
