Tudom, hogy még csak csütörtök van, de kérem csütörtök délután, este fele! Valamikor 13.00 óra után ébredtem. Szeretek éjszakázni, valahogy olyan gyorsan telik így az idő. Amúgy nem szeretem ha gyorsan telik az idő, de amikor ilyen taknyos, hideg, morcos időjárás van kint, akkor ez kimondottan áldás.
Kutyám éjszaka alszik… ez kimondottan jó dolog. Így szinte megszakítás nélkül tudok dolgozni végig. A messenger-pajtások általában alszanak, az egy kettő aki online marad valszeg ő is dolgozik, tehát nem sokat zavarjuk egymást. Nincs kísértés, nem kell ellenállni. Na meg a csend. Az áldásos csend. Nem zavarog senki az udvaron, nem jönnek mennek és csapkodnak, autók sem burrognak… Nyugodt minden, tényleg más választás valahol nincs mint dolgozni. Mert dolgozni kell.
Ezen a héten (eddig) elégedett voltam magammal. Valamennyire. Elégedett voltam a hozzáállásommal a dolgokhoz, azzal, hogy dolgoztam, keményen beletettem mindent. Aztán ment ahogy ment, néha egy internet lelassulás, egy közbejövő egyéb munka, egy elintéznivaló csak közbejött, de nem is ez a lényeg. Tökéletességre nem törekszem, nekem jó így. És amíg érzem, hogy beletettem mindent (vagy majdnem mindent, de magamnak megbocsájtok, hisz ha én nem akkor ki tegye meg??), addig elégedetlen se vagyok. Majd eljön annak is az ideje, hogy másképp alakulnak a dolgok.
És akkor csütörtök, holnap péntek. Megint reggelig fogok dolgozni, reggel alszok és máris délután van. A hétvége az meg az enyém. Egy hét kemény munka után megérdemlem és ehhez nem fér koment. Aki nem érzi úgy, hogy megérdemli, az dolgozzon, mit bánom én, de én inkább főzők, filmet nézek, takarítok, kirándulok vagy nem csinálok semmit. De nem is dolgozok. Egyesek szerint bűn… elfecsérelni azt a két napot… szerintem dolgozni “bűn”. De szükséges rossz. A kellemetlen, a munka adja meg a hétvégék kontrasztját, rossz nélkül nincs jó alapon. Ha mindig fent van az ember, honnan tudja hogy mikor jobb vagy rosszabb? Nincs ilyen. Dög unalmas lenne… De akkor se tudom megérteni azokat akik megállás nélkül csak dolgoznak és dolgoznak… mert végül MINEK dolgozik az ember??? Hogy élvezze valahol a munkájának az eredményét… de ha nem tudja elengedni magát akkor minek???
Eszembe jutott a “Kis Herceg”. A rókás jelenet. A szelídítős… A várakozás öröme.
