Olyan szomorú nézni azt a generációt, amely megtanulta az évek folyamán, hogy “hallgass a neved”. Már aránylag öregek, vagy annak lehet nevezni Å‘ket. Csendben elfogadnak mindent. És ha jogosan felháborodok, akkor is csitÃtani próbálnak. Ne, hagyd, csendben shhhttt… Szüleim, szomszédok, rengetegen vannak. Nekik az a normális, hogy bármit megtehetnek velük, csak hallgatni kell, az a megoldás.
És természetesen ott van a másik oldal… amelyik ugyancsak megszokta, hogy mindenkinek hallgass a neve, amint valami nem tetszik az embernek, és mer szólni azonnal jönnek a fenyegetések és megfélemlÃtések.
A villamosműveknél volt egy jelenet. Egy kérvényt adtam be, hogy egy óráról le akarok mondani. Mert NEM KELL. Határozottan nem kell többet az a villanyóra, mert elegem lett abból, hogy tv adót fizessek a kocsinak. Mert van egy villanykörtéje. Teszek elemlámpát és megoldom azzal, ha néha este kell kivegyem az autót.
Apukám nevén volt az óra, elmentünk ketten, beadtuk a kérvényt. KezdÅ‘dött a “cirkusz” azzal, hogy a hivatalnok nÅ‘ elkezdett hepciáskodni, de szó szerint, hogy miért akarjuk lemondani az órát. Még nem ment fel a cukrom, mondom mert nem kell. Nem érzem, hogy különösebb magyarázatokkal kéne tartozzak egy idegennek. Mert semmi köze hozzá. Azt, ha figyelmeztet udvariasan, hogy gondoljuk meg, mivel nehéz lesz a késÅ‘bbiekben visszaköttetni ha mégis kell, természetesen el tudtam volna fogadni, mosolyogva megköszönöm a gondoskodását és elmondom még egyszer, hogy biztosak vagyunk benne, hogy nem kell az a villanyóra. Ezennel Å‘ is le kellett volna tudja a “túlbuzgóságát”. De nem… Å‘ csak ekkor melegedett bele és kezdte a szövegelést: “hogy Å‘ ilyent még nem hallott”… na ekkor meg nekem is felment már a cukrom és visszaszóltam, hogy akkor nem kéne itt dolgozzon, hanem mondjuk utcát seperjen. Adja a papÃrt és ne érdekelje miért nem kell nekem többet villanyóra.
Érdekes módon elÅ‘szedett egy formanyomtatványt. Amin Å‘, a saját kezeivel aláhúzta: lemondanak a villanyóráról. Tehát, ha tudta hol kell aláhúzni, mégiscsak találkozott már ilyen helyzettel…
De az apukám volt figura. Amint a fehérnép elkezdett kárálni, Å‘ neki akart állni magyarázkodni. Mert hogy “csak jót akart” (ehem, persze, hiszen neki az a jó, ha azt a keveset is, de havonta fizetem… neki az a jó ha megvan a fizetése…).
Aztán meg most a vÃzszereléssel… itt falun. Az emberek majdnem két hétig voltak vÃz nélkül. KÉT HÉT. Mégis amikor jöttek a szerelÅ‘k, meg a bozontos szemöldökű “haragos” fÅ‘nök, senki se mert szólni neki, még hajlongtak elÅ‘ttük, mint valami kisisteneknek. Egyetlen egy sem telefonált se a vÃzművekhez, sehova se reklamálni, hogy két hétig vÃz nélkül hagyják Å‘ket. A lényeg meg a “jó”, hogy most már van megint vÃz.
Mert jaj nehogy megharagÃtsuk magunkra a “tekintélyeket”.
Ilyen emberekkel… ilyen is az ország. Egyik oldalon vannak azok akik félnek, a másik oldalon azok akik a megfélemlÃtést elÅ‘szeretettel alkalmazzák.
