Úgy elnézegettem mennyi ember elégedetlen a filmekkel. Most pont az Avatarral kapcsolatban volt néhány blog, bejegyzés ez meg az amit elolvastam és persze mindenütt akadtak kritikusok, akik hű de gyengének titulálták a filmet. Jobban mondva a történettel volt bajuk. Ezen nem is csodálkozom, mert mint olyan nagyon régen láttam olyan filmet aminek a történeti része is megdöbbentsen(úgy komolyan) illetve valami igazán, újat mondjon, mutasson. A legtöbb filmben vannak szokásos jelenetek, klisék, és “úgy kell lennie” befejezések, láttam előre fordulatok stb.
Valahogy nekem személyesen nem esik nehezemre elfogadni, hogy hát ez egy film, normi, jó vége kell neki lennie, mert a csodába azért megyek el moziba, hogy jól érezzem magam, kikapcsolódjak, megnézzek egy történetet, és nem azért, hogy mittudoménmiféle realitást lássak viszont.
Ha arra vagyok kíváncsi kimegyek az utcára és csak szétnézek… van ott minden realitás. Hogy előre látható volt a vége? Na igen, a történet maga nem jaj de komplex de kedves és szép. Meseszerű.
Azért elgondolom milyen fogadtatásban részesült volna a film, ha mondjuk a “jó győz, a gonosz megkapja a méltó büntetését” helyett, úgy zárul, hogy a gonosz ül a medencéjében, két három szép lány körbetáncolja, üdítőt meg valami koktélt szolgál fel neki, Jakesully és Neytiri pedig valami állatkertben laknak, egy ketrecben és valami buta kövér kölyök fagyit nyalva idegesíti őket. Pandorán kegyetlen állapotok vannak, minden lepusztítva, a bánya kiaknázta az unobtainiumot (ami ugye megszerezhetetlen… tehát megszerezte) majd az érvényben levő környezetvédelmi törvényeknek fittyet hányva úgy hagytak ott mindent mint macska a sz….t. Még tudnám folytatni, és ez nem szokványos vége lett volna a filmnek…
Na meg akár olyan is lehetett volna, hogy mindenki csak csuklik: például felébred Pamela a Dallasból és kiderül álmodta az egészet, nincs is semmi ilyen Avatar program… Csalódott lesz és bánatában nekifog inni, emiatt összecsapnak az érdekek Sue Ellennel, mivel neki kevesebb alkohol jut és oda a béke a Southfork ranch-en. Lucy közben férjhez megy Al Bandy fiához és az ő gyerekük ugyanabba az ovodába fog járni ahol a Seinfield és Elaine Benes törvénytelen gyerek is jár, és aki után délután George mamája megy.
BRRR….
Na végül is csak annyi, hogy mindenki úgy rontja el a délutánját, estéjét ahogy akarja és mindig is lesznek őrök elégedetlenek
Oszt meg mindenkinek joga van úgy gondolni ahogy akarja…




