FluidMoon

Because I wasn't able to come up with a better name

PrezLee: A kéklábú kutya -
Posted by en Posted on Aug - 26 - 2010

Eon Gaz

Az Eon-gaznál is volt intézni valóm, és az Electrica-val szemben itt biza kellemesen kellett csalódnom. Már amennyire lehet ugye. Mert tegnap hatalmas tömeg volt ott, de ma normális szinten álltak az emberek. Vagyis minden ügyfélfogadónál ült valaki, azon kívül még 3-4 ember várakozott lehet azért is mert a délutáni váltást kaptuk el.

Egészen hamar sorra kerültem, a hölgy pedig elnézést kért, illedelmesen, hogy befejezzen még két apróságot az előző klienstől, így az asztal mellett ülve még vártam mondjuk egy jó percet. Miután befejezte, mosolyogva megkérdezte miben segíthet. Előadtam mi a megoldandóm, kikereste a kikeresni valókat, pötyögtetett jobbra, balra, kinyitotta ezt, azt, még kérdett egy két apróságot, hogy ez így van, az úgy, majd SZÓ nélkül adott egy iktató számot és elmondta, mi a procedúra az  következőkben.

Olyannyira simán ment minden, hogy csak nagy szemekkel (mint valami buta béka) néztem ki a fejemből, hogy itt nem kell veszekedni sem??? Nem akar senki se meggyőzni, hogy amit akarok azt ne akarjam, mert ő jobban tudja mi jó nekem? Nagyon meglepő volt. Kb még tíz percit nem tudtam magamhoz térni a csodálkozástól.

Azért nem fura, hogy a NORMALITÁS ennyire megdöbbentsen???

Categories: Uncategorized