Komolyan mondom. Fárasztanak. KÃnoznak… vagy csak fáradt vagyok, és nyűgös és mindenféle hisztim van most.
De bosszant. Mikor valaki azzal kezdi a levelet, hogy De ez biztos??? egy olyan kérdésben amire elÅ‘zÅ‘leg azt Ãrtam volt, hogy “valószÃnűleg”. Tehát lehet, hogy jelen pillanatban épp hisztis HP módban üzemelek, ami szerény véleményem szerint pénteken délután teljesen érthetÅ‘… de mikor egy valószÃnűleg megjegyzésemre visszakérdeznek, hogy de ez biztos, kiakad a rúgó és csak egy válaszom van: biztos, hogy meghalunk.. a többi relatÃv.
Mindig eszembe jut a vicc: öreg házaspár, nyolcvanon túl meghal. Persze egyszer az egyik, majd nem sokkal ezután a másik is követi. A bácsi hal meg elÅ‘ször, felkerül a mennyországba, hihetetlen jól megy dolga, masszÃrozzák, kedveskednek neki, kaja pia bÅ‘séggel, minden nagyon szép, kényelmes lakást kapott az öreg, szóval tiszta üdülés az egész… Meghal az öreg nénike is, Å‘ is felkerül és könnyes szemekkel akar az apóka nyakába borulni, hogy de jó, újra találkoztak.. mire az apóka felképeli és kiveri a nagyhisztit: Látod ha nem mind rágod a fülem azzal a sok hülyeséggel, hogy egészséges életmód, már húsz éve itt lehettünk volna!!!
Nos.. hja…
Miért keresik az emberek ennyire vadul a biztonságot? Mikor amúgy se biztos semmi?? Biztos munkahelyem legyen… de mi biztosÃtja, hogy holnap a biztos munkahely nem megy csÅ‘dbe? Biztos, hogy holnap jövök hozzád… de honnan tudod, hogy holnap mondjuk nem esik a fejedre egy tégla? Szóval… igen, sejteni lehet, sacc per kb. De ez a vad bizonyosság keresése valahogy olyan fura. Na meg a “biztos örökké szeretni fogsz????”"” yeah right… és még azon is túl… Jaj sakkor most örökké ott van a tetoválásod… dehogy örökké, ott né, pár évet, mit is számÃt az a néhány év? S akkor csodálkozik mindenki, hogy roppantul elégedetlen, boldogtalan és mindig csak fél valamitÅ‘l, amiben úgysem lehet biztos.
