Remélem nem haragszanak meg a fiúk lányok amiért ide bemásolom amiket ők írtak. Hű de kár, hogy ilyen későn tudtam meg. Na meg az is kár, hogy utóbbi időben nem voltam szaladni. Nem olyan nagy táv, elméletileg kéne menjen… egy kis túró rudi dömpingel (alias dots) simán meg kéne úszni még izomláz nélkül is. Elvégre csak 4 kilométerről van szó. De rég nem szaladtam. Hol eső, hol sár, hol szimplán nem volt kedvem, vagy hullafáradtan jutottam oda, hogy vége legyen a napnak.
Ami igazán remek volna
PrezLeevel részt venni. Na egyelőre fogalmam sincs ha elmegyek vagy sem. Valószínűbb, hogy nem… de hátha valaki vállalkozó szellemű mégiscsak megy amiért pont itt, pont most olvasta.
Nagyon örvendek, hogy látok ilyen kezdeményezést. Talán kicsit későn volt hirdetve. Vagy nem későn de hozzám nem jutott el…
City Marathon 2009 – Kolozsvár
“Az idén ismét megrendezésre kerül egy olyan maratoni futóverseny, amely 2008-ban hagyományt indított kincses városunkban. Nyugat-Európában és Amerikában már nagy hagyománya van a maratoni futásoknak, hiszen nemcsak az ember egészségére van jó hatással, hanem közösségépítő tevékenységnek számít, valamint világszinten e sportág a kitartás szimbólumaként van elismerve. Itt az alkalom, hogy a kincses város lakói újra kiállják a kitartás próbáját, mely 2009. május 31-én 10 órától kerül megrendezésre. A rendezvény sikeres lebonyolításában több mint 50 önkéntes segédkezik, és a 4000 méteres útvonalon biztosítja a versenyzők szomjának enyhítését. A rendezvényre reményeink szerint 500 résztvevő lesz, ahol a kolozsvári középiskolásoknak például lehetőségük lesz megmérközniük csoportosan is. A vállalkozó szelleműek a Sportcsarnok előtt állnak startvonalra, végighaladva a Sportcsarnok – Garibaldi híd – 1918 December 1 út - Dónáth negyed végi körforgalom - 1918 December 1 út – Garibaldi híd – Sportcsarnok útvonalon. Regisztráció 9 órától a Sportcsarnoknál.”




