Tipikus esete annak, amikor a bal nem tudja mit művel a jobb, megtoldva azzal, hogy nem is érdekli… Mint már említettem a szüleim háza víz nélkül van immár MÁSODIK hete. Most ők elmentek külföldre, meghagyták nekünk az utasításokat. Elméletileg a vízóra szerelők kellett volna jöjjenek “bármelyik nap”, hogy beszereljék a gödörbe a vízórát. Természetesen MÉG MINDIG nincs vízóra… Mi itt voltunk végig, elvégre az állatokra valaki kell vigyázzon és már egyszerűen kiborító ez az egész.
Tegnap előtt, eljöttek a vízóra szerelő legények, az utcában felszerelték a vízórákat, kivétel a mi házunk, lefele már nem tudom ha kimaradt valaki vagy sem. Elhúztak azzal a mottóval, hogy valami alkatrész kell, de sebaj, másnap jönnek, szerelik és ezzel minden rendben lesz. Még egy nap ide vagy oda már igazán semmiség, rendben várjuk őket másnap. Csakhogy másnap egész nap eltelik és sehol senki.
Délután, 3.30 perc környékén telefonálok, egy számra amit megtaláltam a vízművek honlapján, hogy érdeklődjek, hátha valaki valami biztatót mond…Természetesen ebben az órában már senki nincs ott. Miért is lenne???
Ma reggel telefonálok ismét. A következőt szerettem volna: ANNAK A CSAPATNAK a telefonszámát, amely itt a terepen dolgozik. Kérdezzem meg tőlük, “ugye nem felejtettétek el, hogy itt az utcában kimaradt egy ház”. Elmondom előre, ne izguljon senki: nem tudtam meg. És mindezért 5x telefonáltam, na meg ide oda dobálták a vonalat egyik irodából a másikba.
Először felhívtam a szomszéd telekre bevezetett vízórával kapott cetlin levő telefonszámot. Mondom, honnan vagyok, mit akarok, a válasz az, hogy “nincs velük szerződésem”, nem kapják a házszám papírjait. Mondom neki, asszonyom, lehetséges, hogy soha nem is volt, eddig valami helyi vizünk volt itt, amit a falu önerőből vezetett be anno. Mondom továbbá, egy telefonszám kellene, kérdezzem meg a szerelő csoporttól, mikor jönnek ide… nem tudja. Menjek be a kérvényekkel, papírokkal hozzá, akkor utána tud nézni, de közben hívjam a “diszpécsert” az hátha tud mondani valamit. Persze, kapcsolni nem tudja, újra kell tárcsáznom a számot, meghallgassak valami vidám nótát, majd az egyik számot megnyomva jelentkezik a diszpécser. Megint mondom mi bajom, mit akarok… ő nem tudja, hívjam a másik belső számot. Hívom… a másik belső szám megint nem tudja, de ő visszakapcsol a diszpécserhez. Aki természetesen elkezd hisztizni, hogy de ő már megmondta. Meg is kérdeztem, most már engedje meg a világ, mégis miért kéne én a hibás legyek amiért TI egymás között fogalmatok sincs mit csináltok vagy mit kéne csináljatok???
Hívjam vissza mondja… tíz perc múlva, érdeklődik. Visszahívom. Na igen, számot nem tud. Várjunk türelemmel, majd jönnek. Türelemmel két hét víztelenség óta? Hmm nem tudom…
Kár, hogy nem értek a szerelésekhez… mert bekötném direktbe a vizet és szólna a búbánat. Nincs óránk. Nem szereltek, nekünk “így kötötték be”, kedvezmény egy életre…
Hiába na, akárhogy forgatom, csak jobban és jobban szomorodok el. Románia az az ország ahol az a fogalom, hogy NORMALITÁS egyáltalán nem létezik. Nincs.
Amit nem tudok épp ésszel felfogni: hogyan életképes egy egy ilyen cég. Magán vagy állami mindegy. Hogyan képesek ezek valamit is működtetni, ha egy TELEFONSZÁMOT, nem tud senki de senki megadni? Ha a hivatalból senki nem tudja, hogy x helyen, melyik csapat dolgozik… sőt valószínűleg azt sem tudja, hogy dolgozik. Talán most tudattam velük, hogy itt valami csapat az ő nevükben vizet szerel…
Hja és mindezek után elvárják még azt is, hogy ideges se legyen az ember…
