Ma voltam lecsekkoltam mit csinál a kocsi. Hát semmit kérem szépen. Csak szépen komótosan terpeszkedik a garázsba. El akartam indítani. De ő azt mondta, hogy … passz, mert nem mondott semmit. Kigyúlt a lámpa, meg a szokásos sípolás hallatszott, de az önindító nem mondott egy mukkot sem. Ez meg szomorú… Na sebaj, holnap odateszem a töltőt… töltse meg az akkumulátort árammal. Aztán meglátjuk mi lesz. Elméletileg új aksi…

Na ma is okosabb lettem valamivel… Méghozzá azzal, hogy Barbi tulajdonképpen valamikor a már létező Bild Lilliről lett lemásolva. A német Greiner and Hausser cég valamikor vagy még most is pereskedett, hogy minden egyes eladott Barbi baba után járulékot kapjon… az meg szép kis summa lenne

Már nem is tudom, honnan jutott eszembe a Barbi baba. Lehet valamikori gyermekkori frusztrációm miatt, ugyanis nekem nem volt. Irgum burgum…Hmm jobban belegondolva lehet azért úsztam meg csak annyi traumával ami már szinte egészséges ))))

Eddig nem hallottam ezt a változatot a Pápuai puapó-ról, de végképp érdekes ez is:

“A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték, Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott:
Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó.”

forrás: vicclap.hu

Olyan “édi”, amikor valami cikk azzal kezdi, hogy hű mekkora egy katasztrófa történt, aztán leír egy balesetet, ami a központban történt, egy asszony enyhén megsérült, egy kocsi összetört… mert a sofőr részeg volt… Na ez igen, óriási katasztrófa…

Nem inkább szerencse, hogy csak enyhén sérült meg?

Néha gondolkozom (néha vagyok), hogy mire kell az  embereknek ez a sok tragédia, baleset meg mások nyomora? Miért bizsergeti a fantáziánkat (az enyémet is), hogy megkattintsam azt a linket, elolvassam azt a “tragédiát”, ami végül is nem is olyan nagy, nem is katasztrófa minden esetben. Azt, hogy az “újságírók” miért így írnak, a fentebbi mondatomból megértettem… mert hát ez kell nekünk. De miért kell?

Nem is tudom kivel beszélgettünk a halálról. Valamikor nagyon régen olvastam egy valami vizsgamunkát, egy frissen végzett pszichológus írta, amelyben azt fejtegette, mennyire káros hatással van az emberekre a halál kórházba kerülése. Nagyon sajnálom, hogy nem tartottam meg ezt az írást, mert szívesen beleolvasnák még egyszer, így csak a fejemben megmaradt részleteket foltozgatom…

Valami olyasmít írt, hogy a halál régebben családi “esemény” volt, az emberek nagy része otthon halt meg, a gyerekeknek már kiskoruktól volt esélyük találkozni a halállal. Most rengeteg esetben meghal nagymama, nagybácsi, a kisebb gyerekeket nem viszik el a temetésre, nem világosítják fel mi történt, méghozzá épp azért, hogy megkíméljék és ezzel szegény gyerek úgy nő fel, hogy erre jóformán nem is számít. Főleg városi környezetben még rosszabb a helyzet, hiszen alig vannak állatok, itt sem tapasztalhatja a halál tényét.

Sok családban a halálról, a haláltól való félelemről egyszerűen tilos beszélni, bárki felhozná “erről nem beszélünk” alapon a témát lezárják. Netán öngyilkosság szóba hozása már szinte bűnnek számít, még akkor is ha a beszélgető csak eszmecserét szeretne folytatni róla. Azonnal lehurrogják és máris azon gondolkoznak, hogy juj nehogy kárt tegyen magában…

Az írás következtetései között valami olyasmi van, hogy ilyen feltételek mellett  nem is csoda, hogy az embereket rettegéssel tölti el a halál gondolata. Még akkor is elég félelmetes tud lenni, ha épp ésszel felfogja az ember, hogy ott  a vége…

Érdekes, ezen a minap gondolkoztam, hogy a vallások nagy részében ott van a halál utáni örök élet, megváltás, mennyország… a hívőknek nem kéne egy kicsit se félniük, mégis megteszik… ejnye bejnye.

Most olvasom a cikket aminek a címe:

H1N1 világbotrány indul – Kommunikációs manipuláció előszele

Valahogy nem akarok semmit se hozzáfűzni, de valahol nem hagy nyugodni a gondolat. Persze mint minden más naiv vagy kevésbé naiv de a témához nagyon keveset konyító személynek most megint jutott egy adag fejvakargatás. Mert minden ilyen felröppenő hír mellé társul egy oltsuk be magunkat mert itt a világvége. És kapkodjuk a fejünket. Aki hisz az oltásban hülyeségnek tituál majd minden oltás elleni cikket, aki nem hisz, az meg az oltás mellett kampányoló cikkeket nevezi hülyeségnek.

Nekem könnyű… mert eszem ágában sincs beoltatni magam. Nem is fogom. Ha meg ezzel életem leghülyébb döntését meghoztam (mert mondjuk kinyiffanok a H1N1 vírustól) akkor pech, de az is az én döntésem.

De mi volna ha egy gyerek beoltásáról kéne döntsek? Hallgassak az orvosokra, csak azért mert divat a “szakértőkre” hagyatkozni, mikor rengetegszer bebizonyították, hogy ők is csak emberek és sokszor csak tapogatóznak de azt sem tudják mit csinálnak???

Egy “videodoktor” véleményét hallgattam meg teljesen más témában… és az egész kisfilm egyetlen mondanivalója az volt: “én úgy gondolom”. Mármint ő az orvos. Egyetlen ésszel magyarázható érvet sem hozott fel, csak a saját tekintélyére és a “szakértői diplomájára” hivatkozva akart meggyőzni engem (és másokat) hogy amit állít az úgy van… Miért kéne nekem feltétel nélkül, vakon megbíznom abba amit ő … a szakértő hisz vagy gondol? És mi van ha rosszul gondolja? Hja akkor tévedni emberi dolog? Bocsika, hogy félrekezeltelek?

Szóval … H1N1… lehet kipattan valami világbotrány, lehet nem… lévén, hogy a “biza nem oltatom be magam” oldalon álltam és állok… ha így lesz, valamiféle “na ugye megmondtam” érzést kéne érezzek. De nem… csak nagyon nagyon de nagyon szomorú leszek ha kiderül, hogy tényleg csak kamu volt az egész. És még jobban megkérdőjelezek mindent, ami akár halovány kérdőjelet is okoz a fejemben.

Mert…bármiféle hülyeséget is csináljak, még mindig jobb, ha én okozom a hülyeséget, mintsem engedjek mást dönteni a saját sorsomat illetően!

Azt tudom magamról, hogy egy “burokban” élek. Nem engedek ebbe a burokba be egy csomó mindent amit mások beengednek. Nem vagyok hajlandó tv-t nézni, mert csak fáraszt és idegesít. Rádiót csak a zene kedvéért hallgatok, újságot hetente egyszer. Néha belenézek fórumokba, meg itt ott megcsap valami hír szele. Nekem ez így jó, mert úgy vélem, ami elég fontos ahhoz, hogy tudnom kell róla, arról fogok tudni. Valaki elmondja, valakinek fontos lesz beszélni róla.  És még így is, tudatos kizárással is rengeteg infó eljutott hozzám  is a H1N1-el kapcsolatban. Mi lehet azokkal akik tényleg figyelik a médiát??? Biztosan zsong a fejük rendesen!

Nem csodálkozom a sok kétségbeesett szülőn sem… rettegésig feszítik a húrt felettük, mindenféle veszélyeket és hamis veszélyeket felsorolnak, és mit akar a szülő a gyerekének? A legtöbb esetben jót. És elmegy, beoltatja magát, beoltatja a gyerekét,  mert sohasem bocsájtaná meg magának, ha tudatosan rosszat tesz a gyerekének… Erre alapozva igencsak sok embert meg lehet győzni, hogy oltassa be magát… A mellékhatásokról meg majd pár év múlva értesül. Amikor majd megint egyedül marad a döntésével, mivel a “hatalom”, az orvosok majd rá hárítják a felelősséget… te írtad alá, most mit panaszkodsz???

Na brr. Végül is senki nem mondta, hogy az élet egyszerű …

Hű babám a helyesírás  nekem mindig naaaagyon nagyon gyengém volt. Kezdjem azzal, hogy sokáig azt se tudtam, hol keressem az ékezetes betűket és mivel el tudtam olvasni ékezet nélkül is, hát a fene erőlködött, hogy még az ékezetekkel kínlódjak.  Aztán nekifogtam írogatni a zebem blogját, PrezLee-t és nekem kezdett el furcsán hatni,  hogy mindenhonnan hiányoznak az ékezetek.

Na itt voltam én gondban, ugyanis az “ez most hosszú vagy rövid” kérdésekben aránylag egyszerűen döntöttem, és persze rengeteget hibáztam de a fudriság az csak megmaradt és mikor “ezerrel gépeltem” nem volt időm mindig megékezetezni amit leírtam. Ennek következtében… ugyanolyan helytelen volt minden, talán még idegesítőbb, mert hol volt, hol nem volt ékezetem.

Ezután nagy szerencsére megtaláltam valami firefox izét, kiegészítőt (add-on) amiről elmondom, hogy a legpimaszabb ami fel van telepítve… állandóan húzogatja alá nekem pirossal ha hibázok…

Nem is merem elmondani, de kezdetben, szinte minden alá volt húzva

Most se vagyok über ász a helyesírást tekintve, igyekszem, meg felhasználok minden rendelkezésemre álló eszközt, persze hibák becsúsznak kilószámra. De… mikor saját magam észreveszek helyesírási hibákat, illetve le tudok írni néhány sort, úgy, hogy nem húzza nekem alá a helyesírás ellenőrző, akkor már mondhatom, hogy rengeteget tanultam.

Épen ezért… most az angolt kell egy kicsit előszedjem. Az olvasással nincs baj, rendben van, ellenben az írásnál kicsit zűrös… Mert rájöttem: akármit is teszek, én magyarul gondolkozom. Aztán, mikor angolul vagy románul kell elmondani, leírni, hát szinkronfordítás történik, ami vagy jó, vagy nem jó.  Néha visszaolvasva egészen furcsán hat az angolul leírt mondat.

De azt mondtam: el kell kezdeni valahol. Ha  csak azzal, hogy írtam, írtam és írtam na meg javítottam és javítottam a helytelenül leírt dolgokat, egy csomót javult a helyesírásom, akkor ha írok, írok és megint csak írok angolul, lehet ott is javul a fogalmazásom

Ime az első angolos bejegyzés

Adventure #3

Csak tessék nevetni , mert mind tudjuk az nevet aki a végén nevet… és a legjobban az jár aki végigneveti az egészet