FluidMoon

Because I wasn't able to come up with a better name

Anyós info: Nem történt semmi -
Posted by en Posted on Jun - 07 - 2010

Csoda

Persze egy kicsit pimaszság részemről, hogy ennek a bejegyzésnek nem adom azt a címet, hogy “Románia 4″‘, mert most be kell vallanom, leesett az állam. Hogy ilyen is lehetséges ebben az igencsak szórakoztató országban. Történt kérem, hogy lejárt a jogosítványom. Tudom tudom vén vagyok akár a föld, kussolnom kéne és számolni a fennmaradó munkaéveket a nyugdíjazásomig, de mivel amúgy is vágják le a nyugdíjakat, inkább nem dörzsölgetem a kezemet, hogy mennyit (nem) fogok majd kapni.

Csütörtökön délután (akkor délutánosok az Albac utcai rendőrségen, 12-15 óráig) elballagtam a rendőrségre, beadtam a kérvényt a jogosítványom felújítására, valami fél óra alatt már hazafele jöttem, és tessék, ma, vagyis 07.06.2010, hétfőn reggel 10 óra körül csengettek a jogosítványommal.

Nem tudom, hogyan sikerült nekik, de őszintén meglepett az is, hogy a papírok beadásánál nem kellett sorba állni fél napot.

Vajon miért nem működik ez mindenhol?

Hja, hogy ne legyek mégsem 100% elégedett, szeretnék reklamálni az ellen a tény ellen, hogy azt a bizonyos 68 RON értékű taxa permis-t  miért kell kötelező módon a CEC-nél kifizetni és miért ne lehetne mondjuk valami okosabbat kitalálni. Tegyem fel az a személy aki elveszi az aktákat, ad egy kasszabont miszerint kifizetted nála az összeget és ugye elveszi a pénzt.

De persze gondolom ehhez a rendőri felsőfokú végzettség nem elég :D

Posted by en Posted on Jun - 04 - 2010

Children of Man Clive Owen

A rengeteg komédia után amit néztünk az utóbbi időben már vágytam én is valami komolyabb, másfajta filmre. A filmre úgy bukkantam, hogy valami BMW reklámokat bambultam, amiben ugye egy jóképű pasi volt… Clive Owen :D

A történet a jövőben játszódik (2027-  mindjárt itt van), és valami fura ok miatt nem születnek gyerekek 2009 óta. Ellenben egy bevándorló terhes, és mivel a születendő gyereket politikai célokra akarják felhasználni, ki kell menekíteni a “human project” hajójára.

Érdekes volt nagyon a film színhatása. Végig olyan nyomott, harci volt a hangulata. Kissé fura volt a film, a történetről meg lehetett tudni, hogy sikerülni fog, de valahogy nem is a történet volt maga a lényeg, hanem az elvadult emberek, a fegyveres rendfenntartó erők és persze a felső tízezer, aki az emberiség kipusztulása előtt is extra körülmények között “tengődik”.

Azt hiszem meg kéne nézzem még egyszer, hogy jobban megértsem.

Posted by en Posted on May - 31 - 2010

Románia 3- asszem :D

Megint ezzel a “csodaországgal” bajlódom. Számomra teljesen logikátlan dolgok történnek… egyik közülük a BNR által kiadott “parancs” miszerint mindenki kötelezően menjen a bankokba és frissítse fel az adatait. Maga a procedúra és a sok felesleges papír pazarlás az ami arra késztet, hogy csak álljak és bámuljak, hogy mennyi idióta van vezető funkcióban.

Mert voltam a bankba… és beadtam egy deklarációt miszerint SEMMI NEM VÁLTOZOTT. Nem mentem férjhez (még), nem költöztem el sehova(még), nem módosítottam a nevemet sem(még). Ugyanaz a banális szürke én vagyok, aki a tavaly voltam. Még véletlen se változott az utca neve sem, a személyi igazolványom is még pár évig érvényes, tehát NEM ÉRTEM mi a csodáért kellett állnom a bankba több mint fél órát, papírt kitöltenem és az időt vesztenem, meg a banki alkalmazott idejét is vesztegetnem azért, hogy kijelentsem, nem történt semmi. Na és sejtem, hogy valaki még egyszer átdolgozza ezeket az adatokat (a SEMMIT).

Nem lett volna sokkal egyszerűbb és logikusabb azt mondani: AMENNYIBEN MEGVÁLTOZOTT VALAMI x időpontig Frissíteni kell az adatokat….

Hja csak ehhez persze a hátsó fertály helyett használni kéne a szürkeállományt… ha lenne.

Posted by en Posted on May - 28 - 2010

Firelight

Nagyon szép, kissé romantikus film. Amolyan béranya sztori.
Valami gazdag angol úriember felbérel egy svájci rászoruló lányt, hogy kihordja a gyerekét, amiért fizet. A lány megteszi, a gyereket nem is látja, csak a hangját hallja. Hét évet keresi, hol lehet a leánya, majd mikor megtudja, elszegődik nevelőnőnek. A kislány el van kényeztetve, abban az évben már ő a negyedik nevelőnő, és természetesen neki sem akar szót fogadni.
Az apa tekintélyes úriember, akinek a felesége nem sokkal az esküvőjük után megbénult, és majdnem tíz éve kómában fekszik. Ezért döntött úgy, hogy “megveszi” a gyereket. Természetesen hallani se akar, hogy a gyerek igazi anyja legyen a nevelőnő, de végül megbékél a helyzettel, mert mind kiderül a gyerek “gyártásakor” már beleszeretett a fiatal lányba. Az érzések kölcsönösek, de sok egyéb okra való tekintettel a szerelmük nem bontakozhat ki.
Na de mindenféle történik, nem mesélek el mindent, nekem tetszett, bár be kell vallanom, hogy a történetről olvasva, leginkább az tett kíváncsivá, hogy a “béranya” hogyan lesz terhes, mert régesrég játszódik a film. Hát annyit elárulok, hogy természetes úton :D

Posted by en Posted on May - 27 - 2010

UPÉCÉÉÉÉ :D

Érdekes telefonbeszélgetésem volt a napokban egy UPC-s nénivel. Ezúttal nem én hívtam őket reklamálni, hanem ők jöttek valami ajánlattal. Hogy digitális tv-re térnek át, és szeretné bemutatni a számomra sokkal előnyösebb ajánlatukat, meg a mittudomén hány hónap ingyenességet és a sok egyéb csillogó villogó dolgot. Persze cserében nem kérnek semmi mást mint két évre kötelező szerződést írjak alá.
Mindezt akkor, amikor van még kb 1 hónapom, miután benyújtom nekik a “lemondásomat”.

Kezdi sorolni a hölgy, mennyire jó lesz nekem a digitális televíziózás, mikor meg is állítottam: eléggé szárazon megmondtam neki, hogy az összes televíziós ajánlatot a sok 100 csatornával akár ki is hagyhatja, mert nem nézek tv-t, ennek következtében teljesen mindegy nekem, hogy 60+ kanálist (vagy mennyit adnak most) nem nézek vagy 112-t nem nézek.
Ezen nagyon csodálkozott, és tovább próbálta valahogy megfejteni ezt a dolgot, hogy mégis hogyan lehet ez… egyáltalán nem nézek tv-t? hangozott az őszinte meglepetést sugalló kérdése… mondom, nézze, nekem nincs TV-m a lakásban, tehát még csak a porosodó képernyőt se nézem, tv ajánlatokkal nincs mit kezdenem, szóval kíméljük meg egymás idejét. Elmondtam neki, hogy ha tud olyant, hogy mindenféle kötelező dolog nélkül térjek át, akkor áttérek, de ha nem akkor köszönöm szépen nekem jobb így.

De hát egy évre se érdekel? Mondom nem. Azt se tudom hol leszek holnap és mi üt belém, miért írnák alá szerződést, mikor itt van ez, lejár és nem lesz kötelező?
Ha minden jól megy, kis “pilával” remélhetőleg áttérek RDS-re. Valószínűleg a minősége sacc per kb ugyanott lesz mint az UPC, de tudtommal ott nem kell fizetni TV-t kötelezően, csak mert kell nekem internet… Mert ugye UPC-nél nem lehet CSAK intenetet szerződtetni…

Posted by en Posted on May - 22 - 2010

Bridget Jones: The Edge Of Reason

Kétszer is nekifutottam ennek a filmnek és végül egyszer se néztem meg. Valahogy már az első 20 olyan vontatott volt, egyből az a fura érzésem keletkezett, hogy ez a film kizárólag azért készült el mert sikeres volt az első.
Könnyen megeshet az is természetesen, hogy csak épp morcos voltam, és nem tudtam a filmre ráhangolódni…

Posted by en Posted on May - 20 - 2010

Nincs víz

tudja a fene, de engem ezek az apró kicsi hülyeségek képesek nagyon kiborítani. Nem az, hogy nincs víz, hanem, hogy soha senkinek nem szólnak, soha egy hirdetés sincs, hogy hé te barom, vegyél egy vödör vizet, mert elvesszük pár órára…

Egyik pillanatról a másikra “fogyott el a víz”, volt nincs alapon… Egyik percbe még töltöttük a kávé főzőbe a vizet, a másikban meg már nem lehetett lehúzni a WC-t… idegesítő.

Posted by en Posted on Apr - 19 - 2010

Hmmm

Kellemes meglepetésben volt részem. Nem nagy dolog, de tényleg kellemesen meglepett és örvendtem, hogy van ilyen. Mikor ebsétáltatásból jöttem épp vissza, a kapu alatt egy hölgy ácsorog, kezében valami papír. Kérdi, hogy itt lakok? Mondom igen. Nem tudok-e segíteni neki, ugyanis az ő postaládájukba tettek be egy levelet, és ők +1 számmal nagyobb helyen laknak az utcában, a másik oldalon, kissé fentebb.

A levél pedig pont az enyém volt, valami amúgy jelentéktelen, banki kivonat, meglettem volna simán nélküle.

De nagyon kedves volt az illető részéről, hogy elhozta a levelet. Azért elég ritkán lehet ilyent tapasztalni… Jól esik, mert ha hozzánk tettek be levelet, volt, hogy én is elvittem és bedobtam a postaládájukba az idegeneknek, nem nekik, másoknak.

Posted by en Posted on Apr - 19 - 2010

Georgia Rule

Egy film, ami komédia pakkba volt, de valahogy mégsem annyira komédia. Volt benne néhány vidám meg vicces jelenet ez tény, de valahogy egy eléggé kényes témát próbált feldolgozni egészen komolytalanul. A történet szerint egy “bolondos” leányzó a nyarat egy kisvárosban kell töltse, a nagymamánál, akivel az anyuka és leánya nem egyezik sehogy. Itt derül ki, hogy az anyuka új férje évekkel azelőtt molesztálta a még kiskorú leányt, aki most mindent kitálal. Kezdetben hisznek neki, majd mégsem, majd hazugságot színlel, és mikor az anyja már már elmegy a férjével vissza a városban, azzal a tudattal, hogy a lánya hazudott ismét esik le a tantusz, hogy tulajdonképpen nem…

Érdekes egy film, de valahogy a csoda tudja miféle semleges meg összevissza érzéseket váltott ki belőlem.

Posted by en Posted on Apr - 15 - 2010

Szkennelek….

… és már el voltam keseredve, hogy elromlott a szkennelő divájszom, ugyanis a lap alsó részére, ahol a papíron már nem volt írás, betoldottam egy kis fecnit, mert a kettő egybe tartozik és egybe legyen. Amikor beszkenneltem, a fecni résznél nem látszott semmi. Na és amikor a kis fecnit be akartam szkennelni külön, a “működő részen”, vagyis ott ahol a másik papíron is látszik az írás, kiderült, hogy hát biza fordítva tettem be a kis cédulát, szegény szkenner meg fehér papírt látott ott.

Nem lennék jó xerox-osnak :D lemásolnák egy halom fehér oldalt :) ))