Buszoztam megint és ez egy ritka jelenség az én életemben. SZERENCSÉRE. Komolyan mondom hálás vagyok a sorsnak, fenn-valónak, bárminek amiért eddigi életem során nem kényszerültem mindennapos tömegközlekedésre.
Menet csak egy kellemetlen élményben volt részem, egy olyan 50 év körüli, nem épp puccba vágott, de azért elég jól öltözött illető volt… olyan bűz áradt belőle, hogy majd kifordult a gyomrom, izzadtság szag, keveredve néhány napos mosdatlansággal… Szerencsére csak 2 megállót kellett vele utazni, utána leszálltam.
Visszafele jövet akadt még 2 jelenet, most idősödő hölgyek voltak a résztvevők, és igazán csak egyik érintett engem is. Az egyik, két nyugdíjas korú hölgy felszállása volt, két akkora termet, hogy elfoglalta a két ajtót és egyáltalán nem várta meg, hogy valaki le akar szállni, hanem amint kinyílt a busz ajtaja nyomultak fel, mintegy versengve egymással. Mint a régi szép időkben, jaj nehogy lemaradjanak és ne férjenek fel a buszra… Gusztustalan volt mind a kettő… hja és még ők voltak felháborodva, hogy egy fiatal lány ILLEDELMESEN engedélyt kért a leszállásra…
A másik jelenet.. már személyesen érintett, nem csak méla szemlélője voltam. De becs szóra elment a gusztusom és majdnem le vénhülyepiiiiii…ztam a nénikét aki simán lehetett volna a nagymamám is… Megint a fel-le szállás volt a gond, le akartam szállni, kezdettől fogva az ajtónál álltam, a felszállók mint valami hiénák vetették magukat az ajtóra, nem engedve rést se leszállni, pedig a szándékom és még vagy 3 emberé mögöttem nyilvánvaló volt. Végül sikerült leszállni és ekkor egy idióta, mert erre nincs más szó vényasszony úgy oldalba lökött, hogy majd felborultam. És nem, nem én lökdöstem a banyát, hanem gonoszul ő tolakodott, megint nehogy lemaradjon…
Kérdem én, hova siet az ilyen? Várja otthon a halál?
Szeretném tisztelni az öregeket, már csak a koruk miatt is, de az ilyeneket nem tudom.
na mindegy, nem fogja ez elvenni a kedvemet, időnként még hobbiból fogok buszozni persze, de ha tehetem inkább gyalog megyek, vagy kocsival, vagy sehogy és hálás vagyok, még egyszer, hogy nem kell mindennap ezeket a dolgokat megélnem. Mély tiszteletem azoknak akik nap mint nap mindezeket “megkapják”, és hazamennek mosolyogva.
