Egy film amirÅ‘l lemaradtam volna ha nem jelentik ki kedvesen, hogy mégpedig kedvesem a mai program az mozi. Nem azért maradtam volna le mert hű meg izé, hanem mert egyszerűen annyira kiestem a friss hÃrekbÅ‘l, hogy nem is tudtam a film létezésérÅ‘l. Na de mint mondani szoktam, ami fontos az úgyis kialakul, tehát voltam és láttam a 2012-t is.
Amolyan fura szájizzel maradtam, meg mégsem. Ugyanis elvárás zéró volt magával a történettel kapcsolatban és Ãgy csalódni sem lehetett. Kissé tipikus történet, mindig az utolsó percbe üt be a krack, aztán az ezután következÅ‘ben valahol megoldódik, van egy fÅ‘szereplÅ‘ akirÅ‘l Bruce Willis jutott eszembe, végül úgy egyeztünk meg, hogy ez csak a kisöccse lehet, mindent megment, mindent kibÃr és hasonlóak, persze teszi mindezt a gyerekiért és a volt feleségért akit még mindig nagyon szeret…
Na többet nem árulok el a történetrÅ‘l, végül is megérte elmenni, kikapcsolódásos délután volt, kissé hosszú film, itt ott volt szuszpansz is, meg kedves jelenetek, meg humor is, a grafikája szép, az animációk látványosak, és a végén az volt az érzésem,hogy azokat a szállÃtó cuccokat mintha romániában gyártották volna, mert olyan banális hiba miatt majdnem odapusztult az egyik… (tudtuk, hogy nem fog megtörténni, benne voltak a fÅ‘szereplÅ‘k!)