FluidMoon

nagyon válság van…

Soha nem hittem volna, hogy megkedvelek egy vámpiros sorozatot És ime, megint tévedtem. Az egyik kedvencem lett a True Blood, és persze Sookie-vel tartok, meg a jó vámpírokkal. A múltkor is éjszakába nyúlóan néztünk meg 4 részt…

Tegnap hallom a rádióban, hogy “immár 4 áldozata van a West Nile” vírusnak. Hmm gondolom, mi a csoda megint valami támadja Romániát vagy mi van.. És tovább hallgatom, hogy a negyedik áldozat szegény annyi betegségben szenvedett, hogy az elmondani is fél órába kerül, amolyan élő halott volt szegény anélkül is bármelyik percben meghallhatott volna ha ez a vírus nem is létezik.

Ok… google a jó barátunk ugyebár, nézem mi is ez a West Nile vírus. Elolvastam két sort a wikipédiáról, ami természetesen nem megbízható forrás, de úgy általános infónak simán elmegy. Nem mondanak nagyobb hülyeséget mint a helyi újságok, országos újságok, a rádió vagy akár a tv sem. Ott meg azt mondja… hát a West Nile vírussal fertőzöttek 90% teljesen tünetmentes. A többi 10% tünetei hasonlóak az influenzához. És mint mindenben természetesen vannak emberek akik ebbe is belehalnak. Mert legyengült a szervezetük, mert összeadódnak a betegségek, vagy mert simán csak peche van.

Valahol bosszantó, hogy előszednek egy ilyen vírust, ami ugye nem az egyetlen és nem is a leghalálosabb, vannak esetek, és elkezdenek belőle nagy hírt csinálni. Két hét múlva meg jönnek, hogy tessék itt van az oltás ez ellen is.

Azt hiszem legjobban az zavar, hogy egyáltalán nem bízok az újságokban, riporterekben és még ha jóindulat is van mögöttük, menten valami koszos sötét üzletekre gondolok, amelyek azért lépnek életben mert a nép könnyen hülyíthető.

Ma rájöttem, hogy nekem van ilyen is. Méghozzá nem is akármilyen. Ma fetrengtek a tetemek a szobában és én egyre csak gyilkolásztam őket. Még egy, még egy. Nagyon bevadultam. És komolyan mondom amikor egy kis pimasz légy elpusztulva leesett kimondottan élvezetet éreztem. Úgy kell nekik. Tömegesen jönnek most őszidőben, mindenhol ott vannak és az embert nem hagyják figyelni. Legalább 3 tucat legyet nyírtam ma ki. Meg tegnap, meg tegnapelőtt is…

Ma elég fura nap volt. Valahogy semmi sem akart úgy menni, ahogyan illett volna. Kifele tartottunk a cityből, a monostor végén a Cora felől a hídról akartunk lejönni. Több száz másik autóval egyetemben. Úgy tűnt mindenki pont akkor indult kifele a városból. Egyesek vásárolni, mások tekeregni, mi meg ide ki falura. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de adott pillanatban másodpercnyi figyelmetlenségem miatt koccanásos balesetet szenvedtünk. És itt jöttek a bonyodalmak….

Természetesen azonnal megálltunk, az előttünk levő kocsi egy taxi volt, kiszállt belőle a sofőr. Az első reakciója még normális volt, azonban amikor meglátta, hogy NEM TÖRTÉNT ABSZOLÚT SEMMI KÁR…ezután elkezdett figurázni. Mert a két kocsi ugye “összecuppant”, de törni nem tört semmi, horpadni nem horpadt be semmi, a számtábláján tényleg volt egy kis nyom, azt hiszem a miénknek egy csavar tartja a számtáblát és na az megnyomta az övét, illetve a a lökhárítóján még egy kis horzsolás látszott.

Itt a kép…minden ami piros, az amit én okoztam…

Nos ez volt a kár amit okoztunk. Természetesen, kellemetlen meg vannak emberek akiknek ez is nagy lelki traumát okoz… DE… amikor az ember szépen elkezdte nézni a következő “KÁROKAT” és hisztizni, hogy azonnal adjam oda a biztosítást, mert mekkora nagy kárt okoztam neki, hát nekem felment a cukrom és azt mondtam, hogy nem vazze… Mert  a végén még felébredek, hogy a fél kocsit kicseréltetik a mi biztosításunkon, mert ugye “mekkora nagy bajt” okoztam.

A kocsi amúgy így nézett ki… pirossal bejelölve az általam okozott “kár”, zöld ami már eleve a kocsin volt és a jelek szerint úgy remélték, hogy kifizetjük nekik…

Namármost a legviccesebb az volt, amikor elkezdte az illető nagy hozzáértéssel ellenőrizni a stop lámpáját… mire már nem álltam meg, és megkérdeztem, hogy mutassa csak meg hol vannak a letört darabok és mégis hogyan ért fel a mi hegyes orrú kocsink olyan magasra.

Nem tágított. Adjam a biztosítást, mert akkora károkat okoztam, hogy jaj csak na. De azt mondtam, ne haragudjon, ez így egyszerűen nevetséges, nem adok semmi biztosítást amíg nem jön a rendőrség vagy mi nem megyünk oda. Fel is hívtuk rendőréket, első kérdés az volt, hogy van-e áldozat. Nincs… van e kár… nincs. Akkor meg mi van… mondom, az van, hogy az “áldozat” a nyakamba akar varrni olyasmit is amit nem követtem el. Jó… menjünk a rendőrségre.

Ok. Mondom az alaknak… vagy megy mindenki dolgára, vagy megyünk a rendőrségre, nekem időm vesztegetni van, neki meg elment a kliense, de az biztos, hogy csak úgy, nem adok semmiféle biztosítást. Mert tény, hogy meghorzsoltam a kocsit, de az összes törés mellett ez nem is látszott. Ne jöjjön nekem a mesékkel, mert ez vagy pénzt akart tőlem kiszedni, vagy a biztosításomon megjavítási a kocsiját…

El is mentünk a rendőrségre. Ahogy odaértünk, az illető már nem volt olyan biztos a dolgába. Nem tudom mit gondolhatott vagy sem, azt ellenben tudtam, hogy ha egy rendőr meglátja miért cirkuszol, hát olyan 0,000001 esélye van, hogy akár papírt kelljen kitölteni. Ezért én, aki mániákusaon szeretem a drága Audi 80-mat, se jutott volna eszembe “kártérítést” kérni, mivel nem volt jelen esetben kár!!!

Na de elmentünk rendőrségre. Ott azzal fogadtak, hogy várjunk szépen, az ember aki ezzel foglalkozik, az terepen van. Rendben ez is. Még mindig nekem több időm van mint neki… Várunk.

Adott pillanatban jön egy szimpatikus rendőr. Gondolom magamban próba szerencse, megkérdem az embert mi a teendő ebben az esetben. Meg is kérdeztem a rendőrt, ha nem tudna e kicsit egy két kérdésben segíteni, mert nem tudunk megegyezni. Nekem eszem ágában sincs ezért a biztosítást bevonni a dologba, az illető meg hevesen ragaszkodott, hogy de igen a biztosító kell fizessen…

A rendőr nagyon kedvesen válaszolt, ez meg ez a procedúra, így történik de menjünk nézzük meg az autót… Ki is mentünk. Megmutattunk minden  karcolást, horzsolást amit mi okoztunk, plusz a számtáblán levő horpadást is… a rendőr majdnem elnevette magát.

A következőkkel zárta le a dolgot… fordítom: “menj ember és keress magadnak valami más áldozatot akivel megjavíttasd a kocsidat, mert ezzel nem fog neked senki se fizetni semmit”.

Persze amikor ott volt a rendőr is, már nem kezdte követelni sem a központi zárat, amely szerinte “ilyen esetekben elromlik” és a leütött stoplámpáját sem akarta már a nyakunkba varrni, mert még a hülye is látja, hogy a lefele menő, lapos orrú Xantia, egyszerűen képtelen megütni a Renalult Megane hátsó lámpáit… Mert nem ér fel odáig.

És akkor mit nyert az illető? Semmit. Elcseszett valami 2 órát a saját idejéből.

Az a bosszantó a dologban és ezért is háborodtam fel, mert a nyakamba akart varrni olyasmiket amit nyilvánvalóan nem én követtem el. Sacc per kb remélte, hogy a kocsinak nincs biztosítása, vagy nem fogok merni elmenni a rendőrségre és akkor netán kiszed feketén a zsebemből valamit, vagy valahogy mégis odaadom a biztosítást, és hátha vannak olyan hülyék, hogy kifizetnek neki valamiket.

Amikor a rendőr is megmondta neki ugyanazt: ezért senki semmit nem fog soha a büdös életben fizetni neki, és még fél napot el lehet ücsörögni a rendőrségen, feleslegesen, akkor behúzott farokkal beült a kocsiba és elment…

Érdekes, hogy még volt más koccanásos balesetem. Valami másfél évvel ezelőtt, megint belefutottam egy illetőbe, volt egy kicsi bumm, aztán kiszálltunk, megnézte az illető mi történt, semmi és még szinte fel sem ocsúdtam ő már el is ment tovább. A párom ezzel a kocsival beleszaladt egy másikba, kiszálltak, kezet fogtak, na lássuk mi a kár, ah két karcolás a lökhárítón, ah ok, jó utat, alász plajbász. Szilveszter előtt, jeges volt az út, a párom jött hazafele, a kocsi megcsúszott, nekiment az előtt levőnek, de mivel annak volt horogja, hát a nagy kár az ő kocsiján keletkezett. Azon is lett valami horzsolás, de az illető elment, nem érdekelte azt sem. Persze azoknak nem volt javítani valójuk a kocsin..

Hihetetlen, de már kevesebb mint egy hónap van a 2010-es feketetói vásárig! Nagyon hamar eltelt ez az év, hiszem még tisztán emlékszem amint a tavaly a rózsaszín cuccokat fotóztam a 2009-es feketetói vásáron és né te né, máris itt van az idei is. Nagyon kíváncsi vagyok, mekkora lesz az idén a vásár. A tavaly egyszerűen hatalmas volt, tudom, hogy több órát járkáltunk míg végiggyalogoltunk minden fele.  Mennyire jól esett a végén a hagyományos “mics” illetve a sör… Persze annak aki ihatott, mert én játszódtam a sofőrt

Már várom a vásárt. Valahogy az egész feketetói kiruccanásnak van egy hangulata. Mert ugye nem kimondottan azért megyek, hogy vegyek valamit, hanem csak úgy ott lenni és bámulni meg fotózni a tömeget, az eladandó cuccokat meg úgy átélni az egésznek a hangulatát!

Érdekes, hogy bárkit megkérdez az ember, hogy környezetvédő e, gondolkodás nélkül  a nagy többség azt válaszolja, hogy igen. Az olyan kérdésekre, hogy “viszel-e magaddal bevásárló szatyrot, zacskót” ugyancsak a nagy többség igennel válaszol. Kimondottan környezet tudatos, környezet barát emberkékkel van tele a föld, mégis a szemét tengerekben gyűl… Mégiscsak, hogy van ez?

Vagy ja.. elfelejtettem… a mai világban divatos környezettudatosnak látszani…

Egy film, amit meg szeretnék nézni, csak egy kis gond van vele… spanyolul van és még nagyon keveset értek belőle. Egyelőre sikerült találnom spanyol feliratot hozzá és nem marad más választásom mint addig olvasni míg megértek mindent vagy tovább keresni míg kerül angol felirat.

Valahol olvastam erről a filmről, jókat írtak róla ezért szeretném megnézni. A film főszereplője egy 34 éves, Down szindrómás fiatalember, aki az első Európában aki ezzel a betegséggel egyetemi diplomát szerez. A munkahelyén megismerkedik egy nővel, majd a barátságból szerelem lesz. Amiről mint tudjuk, komplikált.

Olyan szomorú nézni azt a generációt, amely megtanulta az évek folyamán, hogy “hallgass a neved”. Már aránylag öregek, vagy annak lehet nevezni őket. Csendben elfogadnak mindent. És ha jogosan felháborodok, akkor is csitítani próbálnak. Ne, hagyd, csendben shhhttt… Szüleim, szomszédok, rengetegen vannak. Nekik az a normális, hogy bármit megtehetnek velük, csak hallgatni kell, az a megoldás.

És természetesen ott van a másik oldal… amelyik ugyancsak megszokta, hogy mindenkinek hallgass a neve, amint valami nem tetszik az embernek, és mer szólni azonnal jönnek a fenyegetések és megfélemlítések.

A villamosműveknél volt egy jelenet. Egy kérvényt adtam be, hogy egy óráról le akarok mondani. Mert NEM KELL. Határozottan nem kell többet az a villanyóra, mert elegem lett abból, hogy tv adót fizessek a kocsinak. Mert van egy villanykörtéje. Teszek elemlámpát és megoldom azzal, ha néha este kell kivegyem az autót.

Apukám nevén volt az óra, elmentünk ketten, beadtuk a kérvényt. Kezdődött a “cirkusz” azzal, hogy a hivatalnok nő elkezdett hepciáskodni, de szó szerint, hogy miért akarjuk lemondani az órát. Még nem ment fel a cukrom, mondom mert nem kell. Nem érzem, hogy különösebb magyarázatokkal kéne tartozzak egy idegennek. Mert semmi köze hozzá. Azt, ha figyelmeztet udvariasan, hogy gondoljuk meg, mivel nehéz lesz a későbbiekben visszaköttetni ha mégis kell, természetesen el tudtam volna fogadni, mosolyogva megköszönöm a gondoskodását és elmondom még egyszer, hogy biztosak vagyunk benne, hogy nem kell az a villanyóra. Ezennel ő is le kellett volna tudja a “túlbuzgóságát”. De nem… ő csak ekkor melegedett bele és kezdte a szövegelést: “hogy ő ilyent még nem hallott”… na ekkor meg nekem is felment már a cukrom és visszaszóltam, hogy akkor nem kéne itt dolgozzon, hanem mondjuk utcát seperjen. Adja a papírt és ne érdekelje miért nem kell nekem többet villanyóra.

Érdekes módon előszedett egy formanyomtatványt. Amin ő, a saját kezeivel aláhúzta: lemondanak a villanyóráról. Tehát, ha tudta hol kell aláhúzni, mégiscsak találkozott már ilyen helyzettel…

De az apukám volt figura. Amint a fehérnép elkezdett kárálni, ő neki akart állni magyarázkodni. Mert hogy “csak jót akart” (ehem, persze, hiszen neki az a jó, ha azt a keveset is, de havonta fizetem… neki az a jó ha megvan a fizetése…).

Aztán meg most a vízszereléssel… itt falun. Az emberek majdnem két hétig voltak víz nélkül. KÉT HÉT. Mégis amikor jöttek a szerelők, meg a bozontos szemöldökű “haragos” főnök, senki se mert szólni neki, még hajlongtak előttük, mint valami kisisteneknek. Egyetlen egy sem telefonált se a vízművekhez, sehova se reklamálni, hogy két hétig víz nélkül hagyják őket. A lényeg meg a “jó”, hogy most már van megint víz.

Mert jaj nehogy megharagítsuk magunkra a “tekintélyeket”.

Ilyen emberekkel… ilyen is az ország. Egyik oldalon vannak azok akik félnek, a másik oldalon azok akik a megfélemlítést előszeretettel alkalmazzák.